Szakértői bemutatkozó
Felsőfokú tanulmányaimat a közgadasági tudományok megismerésével és elsajátításával kezdtem (1994-1998), majd a budapesti A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Japánkert szakán folytattam (2002-2005).
2008-ban és 2010-ben japánkert-látogató körútra utaztam, Japánba. Több mint száz parkot, kertet tanulmányoztam ott, miközben Európa neves japán parkjait is végiglátogattam. A kertkultúra forrásának megismerése céljából 2009-ben Kínába utaztam, ahol további parkokat látogattam, illetve tanulmányoztam.
2010-ben a magyarországi Japán Nagykövetség ajánlásával kezdeményeztem a szentendrei Városházánál egy japán közpark alapítását, melyet 2013-2014-2015-ben megépítettünk. Jelenleg közparkként és kertiskolaként működik, az elmúlt évtizedben jelentős tapasztalatokat szereztünk a parküzemeltetés terén is. További közparkokat építettünk és rekonstruáltunk Szegeden, Gyulán, Budapesten, és Kisvárdán.
2011-ben, 2012-ben, 2013-ban, 2016-ban, és 2018-ban a Kouki-ryu Kyoto Niwatsune kertiskolában képzésen vettem részt, Kyotóban. 2018-ban az iskola oklevéllel ismerte el munkámat, ugyanekkor lettem az iskola hivatalos képviselője Európában.
A japánkertek építésében immár bő két évtizedes tapasztalatom van, munkámért sok pozitív visszajelzést kapok.
Városaink és épített környezetünk fejlődését átgondolva egy olyan új és teljesen sajátos térkoncepciót képviselünk, amely forradalmasíthatja a modern világ építészetét, és nagymértékben hozzájárul életszínvonalunk emelkedéséhez.
Célunk a világ egyik legrégebbi kertkulturájának a mostani urbánus kertépítés és térformálás nyelvére való lefordítása, technikáinak felhasználása.
A csökkenő térlehetőségek világában egyre nő az igény tartalmas természeti alkotások élvezésére, melyek egészségre való pozitív hatása bizonyított. Az urbánus tér élhetővé tételére sok megoldást nyújt a japán kertészettudomány.
Száraz meditációs kertek, vizes jelenetet tartalmazó kertek, illetve természeti képek alkotásán keresztül beltéren, kültéren, víz adottság nélküli területen, a parkok szintjéig nyújtunk újitó megoldásokat már 15 m2 területnagyságtól.
Dani Zoltán